819 millió kunába került
Újabb megyét aknamentesítettek Horvátországban
Miután az elmúlt néhány évben az aknamentesítők átvizsgáltak 107,2 négyzetkilométernyi területet és hatástalanítottak közel 18 ezer robbanószerkezetet, a horvát aknamentesítő központ (HCR) hivatalosan is megerősítette, hogy Vukovár-Szerém megyét megtisztították az aknáktól.
2016.02.18 12:58MTIA megye aknamentesítése 819 millió kunába (közel 35 milliárd forint) került, amelynek 53 százalékát állami költségvetésből finanszírozták. 1996-tól a területen összesen 116 ember sérült meg aknabalesetben, közülük 41-en halálosan. Vukovár-Szerémség megye a harmadik megye, amelyet az elmúlt húsz évben sikerült teljesen megtisztítani az aknáktól. Korábban Dubrovnik-Neretva megyét és magyar határhoz közeli Verőce-Drávamente megyét nyilvánította aknamentes területnek a HCR.
Horvátország a világ gyalogsági aknák által leginkább veszélyeztetett országainak egyike.
A horvát aknamentesítő központ (HCR) adatai szerint az 1990-es évek első felében kirobbant délszláv háborúból visszamaradt aknagyanús területeknek több mint a felét tisztították meg eddig. Még 9 megyében - összesen 71 város és járás területén - mintegy 486 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni. A HRC adatai szerint közel 46 ezer aknát kell még hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a háború alatt. Ilyen veszélyeztetett terület a Drávaszög is, ahol a horvátországi magyar lakosság 70 százaléka él.
Az ország területén jelenleg is 13 ezer tábla hívja fel a figyelmet az aláaknázott területetekre.
Az aknamentesítést 2019-ig tervezik befejezni a horvátok, a munkálatok menetét azonban nagyban befolyásolják az anyagi lehetőségek.
1991-től mostanáig az ország területén összesen 1979 ember sérült meg aknabalesetben, közülük 511 bele is halt sérülésébe.
Horvátország 1997-ben az elsők között írta alá az ottawai egyezményt, amely tiltja a gyalogsági aknák telepítését, gyártását, kereskedelmét, valamint előírja az aknakészletek megsemmisítését és az aknamezők felszámolását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06