Iszlám Állam
Hollandia is csatlakozik a szíriai légicsapásokhoz
Az Egyesült Államok és Franciaország kérésére Hollandia is bekapcsolódik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrormilícia szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.
2016.01.29 19:18MTI"A közelmúltbeli párizsi, isztambuli és jakartai terrortámadások bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az IÁ veszélyt jelent a biztonságunkra és az életmódunkra" - mondta sajtótájékoztatóján Mark Rutte miniszterelnök a döntés indoklásaként.
A holland hadsereg már 2014 októbere óta részt vesz az Iszlám Állam iraki hadállásai elleni támadásokban négy darab F-16-os vadászrepülőgéppel. A kormányfő tájékoztatása szerint a mostani döntés nyomán nem küldenek újabb harci gépeket a közel-keleti térségbe, hanem kiterjesztik a már ott lévők műveleti területét. "Hatékonyabban fogunk dolgozni" - hangsúlyozta Rutte.
Bert Koenders, a holland diplomácia vezetője arról számolt be, hogy a szíriai légicsapások elsősorban a terrorszervezet kiképzőtáborait fogják célozni. Elmondta továbbá, hogy a szíriai küldetés jelenlegi mandátuma július 1-ig fog tartani.
A külügyminiszter hozzátette, a szíriai beavatkozás megnövelheti egy hollandiai terrortámadás valószínűségét, a holland biztonsági erők készültségi szintjét azonban egyelőre nem emelték meg.
Az Egyesült Államok 2014 augusztusában indított légicsapásokat az IÁ ellen Irakban, majd egy hónappal később a dzsihadisták szíriai állásait is bombázni kezdte. A holland kormány korábban azt hangoztatta, hogy Szíriában nem fog beavatkozni az ENSZ felhatalmazása nélkül, az Egyesült Államok és Franciaország azonban decemberben, a 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások után felkérte Hágát a műveletekhez való csatlakozásra.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 260 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


