Terrorizmus
Koszovói nők is csatlakoztak az Iszlám Államhoz
Feltételezések szerint a kilátástalanság, a csalódottság és a magas munkanélküliségi arány a legfőbb oka annak, hogy egyre többen csatlakoztak valamilyen külföldi katonai vagy félkatonai szervezethet.
2016.01.27 16:21MTIEgyre több koszovói nő harcol Irakban és Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban - közölte szerdán értesülését a Zeri című pristinai napilap a honlapján.
A lap információi szerint több mint negyven nő utazott már a közel-keleti harcok színhelyére, a legtöbben férjüket követték. Vannak, akiknek a férje életét vesztette a harcokban, ők mégsem tértek haza, hanem folytatják tevékenységüket. Szakértők szerint egyedülálló koszovói nőt csak elvétve találni a félkatonai szervezetek soraiban.
Feltételezések szerint a kilátástalanság, a csalódottság és a magas munkanélküliségi arány a legfőbb oka annak, hogy egyre többen csatlakoztak valamilyen külföldi katonai vagy félkatonai szervezethet. A hivatalos adatok szerint az Iszlám Államhoz eddig legalább 300 koszovói csatlakozott, 120-an pedig már vissza is tértek országukba.
A koszovói parlament tavaly fogadta el a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvételt tiltó törvényt, amely büntethetővé teszi a Szíriában és Irakban az IÁ soraiban folytatott harcot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06