Douglas Gordon 86 éves volt
Meghalt az 1963-as nagy angliai vonatrablást elkövető banda utolsó tagja
Douglas Gordon tagja volt annak a 15 emberből álló bandának, amely 1963. augusztus 8-án a nyílt pályán megállította a Glasgowból Londonba tartó királyi postavonatot és elvitt több mint 2,63 millió fontot, mai értéken 40 millió fontot (15 milliárd forint).
2016.01.29 17:32MTIMeghalt az 1963-as nagy angliai vonatrablást elkövető banda utolsó tagja is, Douglas Gordon - adta hírül pénteken önkormányzat a dél-spanyolországi Mojácar városában, ahova a férfi azután költözött, hogy letöltötte börtönbüntetését Angliában.
A Goody néven emlegetett 86 esztendős férfiről mint igazi úriemberről emlékezett meg a városvezetés közleményében, hangsúlyozva, hogy kifejezetten kedves embernek ismerték, mindenki szerette, és a közösségben híres volt arról is, hogy befogadja a kóbor állatokat.
Az egykori borbély több mint 30 évig élt a spanyol kisvárosban, ahol a Kontiki nevű tengerparti bárt üzemeltette. A spanyol nyelvet 12 éves börtönbüntetése alatt tanulta meg. A sajtónak ritkán nyilatkozott a rablásról, de bárja vendégeinek állítólag szívesen mesélt a történtekről.
Douglas Gordon tagja volt annak a 15 emberből álló bandának, amely 1963. augusztus 8-án a nyílt pályán megállította a Glasgowból Londonba tartó királyi postavonatot és elvitt több mint 2,63 millió fontot, mai értéken 40 millió fontot (15 milliárd forint). A banda még a vonatrablás évében lebukott.
Az elkövetés hollywoodi filmekre emlékeztető módszere miatt vált bűnügyi legendává a nagy angliai vonatrablás, amelyet több filmben is feldolgoztak. A rablók közül Bruce Reynolds, Buster Edwards és Ronnie Biggs valóságos népi hős lett Angliában, utóbbi hírnevét az is táplálta, hogy megszökött a börtönből és 35 éven át bujkált főként Dél-Amerikában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06