Terrorizmus
Női öngyilkos merénylők robbantottak egy nigériai piacon
A merénylőkön kívül 13 civil vesztette életét és további 32-en sebesültek meg.
2016.01.27 19:15MTIAz egyik szemtanú szerint nigériai katonák megállítottak egy fiatal nőt, aki hidzsábot - a haját teljesen elfedő iszlám fejkendőt - viselt. A chiboki piac bejáratánál történt rutinellenőrzés közben a nő működésbe hozta a testére erősített robbanóanyagot. Ezt követően a piac területén további három öngyilkos merénylő hozta működésbe a testére erősített pokolgépet.
Tsambo Hosea Abana chiboki elöljáró szerint a nap folyamán egy másik merényletet is végrehajtottak a város határában, egy katonai ellenőrző pontnál.
A nigériai város lakói a Boko Haram iszlamista szervezetet vádolják a merényletek elkövetésével. A szélsőségesek 2014 eleje óta több száz nőt és lányt hurcoltak el magukkal, egyedül 2014. április 14-én 276 diáklányt Chibok városból. Dacára annak, hogy több tucatnyian ki tudtak szabadulni a dzshadisták markából, a Chibokból elhurcoltak közül 219-nek a sorsa máig ismeretlen. Chibok egy keresztény enklávé a túlnyomó részben muszlimok lakta Észak-Nigéria területén.
A Boko Haram, amely a saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló államot akar létrehozni, hat éve folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban, s a fegyveres erőszak elharapódzása miatt 2,5 millió nigériai vált földönfutóvá.
A szélsőségesek egyre gyakrabban alkalmaznak női öngyilkos merénylőket, egyesek szerint félő, hogy az iszlamista szervezet a foglyait használja fegyverként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


