Terrorizmus
Belgiumban a lakosság túlnyomó többsége szerint terrortámadás készül
A lakosság 73 százaléka szerint terrortámadás fogja érni idén Belgiumot, a megkérdezetteknek azonban "mindössze" 30 százaléka változtatott a viselkedésén a terrorfenyegetettség miatt.
2016.01.27 18:54MTIA Le Soir című francia nyelvű belga lap tájékoztatása szerint a válaszadók leginkább Brüsszelben tartanak merényletektől. Arra a kérdésre, hogy a kormány jól mérte-e fel a veszélyt, a belgák 58 százaléka igennel válaszolt, 28 százalék szerint azonban alá-, 19 százalék szerint pedig túlbecsülték a kockázatot.
A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság 66 százaléka szerint az utóbbi időben túl sok menekültet és migránst fogadtak be az országba. Három hónappal ezelőtt a megkérdezettek 55 százaléka volt ezen a véleményen.
A belgák más kérdésekben is borúlátónak bizonyultak, például mindössze 14 százalékuk gondolja úgy, hogy 2016-ban nőni fog a foglalkoztatottság.
Egyetlen kérdést illetően mutatkozott optimistának a közvélemény: a válaszadók 67 százaléka a flamand függetlenségi törekvések ellenére is hisz a belga állam jövőjében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06