Belépés
Egyesült Államok: életbe lépett a vízummentes beutazás szigorításáról szóló törvény
Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt. A szigorítások Magyarországot is érintik.
2016.01.21 21:45MTIAz amerikai külügyi szóvivői hivatal közleménye szerint az Egyesült Államok elkötelezett az országba érkező, napi több mint egymillió látogató beutazásának megkönnyítése mellett, ugyanakkor érvényesíteni kívánja a legszigorúbb nemzetbiztonsági és határvédelmi előírásokat. A decemberben megszavazott törvény értelmében a vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak. Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is. Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes) vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumjaikról.
Az új jogszabály a vízummentességi programban részt vevő harmincnyolc országra - köztük Magyarországra is - vonatkozik.
A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


