Illegális bevándorlás
Ankara vízumot kér a légi vagy vízi úton érkező szírektől
Még tavaly hozta meg Ankara azt a döntést, aminek az értelmében péntektől minden szíriai állampolgárnak először beutazási papírokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a szomszédos országba beléphessen, ha repülőn vagy hajón érkezik.
2016.01.08 07:58MTIEzzel véget ér az a 2009 óta tartó időszak, amióta megszűnt Törökország és Szíria között a vízumkényszer.
Az új korlátozást Tanju Bilgic török külügyi szóvivő jelentette be pénteken. Közölte, hogy péntektől a Törökországba légi és tengeri úton érkezőknek előzetesen vízumot kell beszerezniük. A török határra szárazföldön érkezőkre ugyanakkor - humanitárius megfontolásokból - továbbra is a nyitott határok politikája marad érvényben, vagyis nem követelik meg a vízumot.
Hozzátette, a vízumkényszer bevezetése elsősorban a harmadik országokból érkezőkre terjed ki, és az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel van összefüggésben. A török sajtóban kiemelték, hogy a bevezetendő korlátozás az Egyiptomból és Libanonból érkező szíriai állampolgárokra terjed ki.
Mivel Törökország nyitva tartja szárazföldi határait a szíriai állampolgárok előtt, sokan élnek azzal lehetőséggel, hogy Törökországon keresztül jussanak el, akár illegálisan is az Európai Unió országaiba.
Törökország és Szíria 2009-ben határozott a vízumrendszer eltörléséről. A szíriai válság és a harci cselekmények kezdete óta Szíriából több mint 2 millióan érkeztek Törökországba. Mintegy kétszázötvenezer szíriai él a török hatóságok által a menekültek számára létesített táborokban. A többi szíriai a környező régiókba és nagyobb török városokba települt. Egyes becslések szerint az ankarai kormány eddig mintegy 8 milliárd dollárt (2320 milliárd forintot) költött a menekültek ellátására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06