Beutazás
Tovább szűkítik a vízummentességet az Egyesült Államokban
Az amerikai Kongresszusban ritka kétpárti egyetértésben, elsöprő többséggel megszavazták a vízummentességi program szigorítását, vagyis a vízummentesség feltételeinek szűkítését.
2015.12.18 21:02MTIA honatyák közül 407-en voksoltak a javaslatra, s csupán 19-en ellenezték, néhányan közülük azért, mert nem tartják elég keménynek, néhányan viszont éppen hogy túlságosan is szigorúnak ítélik az Egyesült Államokkal szövetséges országok átlagpolgárai számára.
A szigorítás lényege, hogy 38 ország (köztük európai uniós tagországok, így Magyarország) turistái nem élvezhetik a vízummentességi program előnyeit abban az esetben, ha az elmúlt öt esztendőben Irakban, Iránban, Szíriában vagy Szudánban jártak. Az új törvény ugyanakkor felhatalmazza az amerikai belbiztonsági minisztériumot arra, hogy érdemleges információkat kérjen a vízummentességi programban részt vevő országoktól, s ha ezt nem kapja meg, felfüggesztheti az adott ország részvételét a vízummentességi programban. "Meg kell erősíteni biztonságunkat, hogy távol tartsuk országunktól a terroristákat" - fogalmazott az egyik politikus. Paul Ryan republikánus házelnök szerint ezzel a döntéssel sikerülhet semlegesíteni azt a fenyegetést, melyet az Egyesült Államokba belépő terroristák jelentenek.
Barack Obama elnök vasárnap televíziós üzenetben fordult az amerikaiakhoz, és kérte a politikusokat a vízummentességi program felülvizsgálatára, mert szerinte a terrorellenes stratégia, s kivált az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni hatékony küzdelem érdekében erre szükség van.
Az Egyesült Államokba egyébként évente húszmilliónyian érkeznek a vízummentességi program keretében. Elemzők és kommentátorok nem mulasztják el megemlíteni, hogy Richard Reid, a "cipőbombás" merényletre készülő terrorista 2001 decemberében Párizsban szállt fel a Miamiba tartó egyik repülőre, s Zacharias Moussaoui, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások huszadik "repülőgép-rablója" Londonból repült Chicagóba, francia útlevéllel, 2001 februárjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06