Haszonlesők
Éttermet nyit a KFC Tibetben, már bírálják is érte
Alig hogy a gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands bejelentette, hogy jövő év elején megnyitja első KFC-éttermét Tibetben, Lhásza belvárosában, tibeti jogvédők máris aggodalmuknak adtak hangot, mondván: lesz-e hasznuk ebből a tibetieknek?
2015.12.11 11:52MTIAz amerikai nagyvállalat már több mint tíz éve felvetette e gondolatot, de akkor az éles kritikák hatására elállt a megvalósításától. Akkor a dalai láma levélben fejezte ki ellenzését, mondván, hogy a felhasznált csirkék tartásának körülményei és kegyetlen leölésük sérti a tibeti kultúrát.
A jelek szerint a Yum! most elérkezettnek tartotta az időt és bejelentésében úgy fogalmazott, szolgáltatásukkal a helyi fogyasztókat és a turistákat kívánják szolgálni. Arra is kitértek, hogy az üzlet külső képében nagy hangsúly fektetnek a tibeti hagyományos építészet elemeinek megjelenítésére. Érvelésük szerint beruházásukkal munkahelyet teremtenek, elősegítik a regionális ellátási lánc fejlődését.
A londoni székhelyű Szabad Tibet mozgalom egyik aktivistája, Alistair Currie a hírre reagálva megjegyezte, elvben nincs azzal semmi baj, ha egy nyugati vállalat üzletet nyit Tibetben, de - szerinte - eddig kevés vállalat bizonyította, hogy érdeke lenne hasznot hozni Tibetnek és a tibetieknek. Currie úgy vélte, fontos, hogy a megnyíló étteremben tibetieket alkalmazzanak, ehhez megfelelő képzést kapjanak és az eladók használják a tibeti nyelvet. A felelősség a Yum!-é, hogy bizonyítsa, hangoztatott elkötelezettsége nem csak jelképes és felszínes - jelentette ki.
Az új KFC-étterem 540 négyzetméteren terül el és egy bevásárlóközpontban kapott helyet. A cég terve egy külvárosi 4,7 hektáros területen egy hűtőház megépítése is a további terjeszkedéshez szolgáló háttér bázisaként. A kínai Hszinhua hírügynökség ezzel kapcsolatos hírében idézi az új üzlet kínai menedzserét, aki szerint "a tibeti fogyasztóktól nem idegen sem a rántott csirke, sem a hamburger".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06