Egy csónakázó csoportot ejtettek túszul
Turistákat raboltak el Kolumbiában
A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) lázadószervezet elrabolt vasárnap hat hazai turistát az ország nyugati felén elterülő Choco megye Nuqui nevű helységében - közölte a kolumbiai haditengerészet.
2008.01.14 09:20MTIA FARC Front 57 elnevezésű kommandója megtámadott egy 19 turistából álló, csónakázó csoportot, elvette az illetők személyes tárgyait, és túszul ejtett közülük két tanárt, egy biológust, egy diákot és két kereskedőt. A haditengerészet parancsnoka a Noticias Uno nevű kereskedelmi televíziónak nyilatkozva elmondta: a tengerészgyalogság és felderítő repülőgépek bevetésével hajtóvadászatot indítottak az emberrablók és új foglyaik felkutatására.
A FARC Hugo Chávez venezuelai elnök közbenjárására csütörtökön szabadon engedte két túszát, Clara Rojast, az egykori kolumbiai elnökjelölt, Ingrid Betancourt hivatali tanácsadóját, valamint Consuelo Gonzalez volt kolumbiai képviselőt. Ez volt a marxista lázadók legjelentősebb túszelengedő akciója 2001 óta, amikor a szervezet mintegy 300 katonát és rendőrt engedett szabadon. A gerillák pénteken életjelet adtak nyolc további foglyukról.
Összesen 43 embert tartanak maguknál túszul, köztük Betancourt-t és három amerikai állampolgárt. Akkor lennének hajlandók visszaadni szabadságukat, ha a kormány kiengedné a szervezet 500 bebörtönzött tagját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


