Több száz millió koronás kár
Leégett a történelmi értékű prágai kiállítási palota
Több száz millió koronás kár keletkezett, amikor csütörtökön este eddig ismeretlen okokból leégett a történelmi értékű prágai kiállítási palota bal szárnya.
2008.10.17 08:23MTI"Meggyőződésem, hogy az Ipari Palota nem tűnhet el a prágai műemlékek közül. Felújításáról, vagy a további lépésekről azonban csak a statikai vizsgálatok elvégzése után lehet beszélni" - jelentette ki Pavel Bém prágai főpolgármester pénteken reggel azt követően, hogy éjjel ülésezett a fővárosi válságstáb és megvitatta a helyzetet. Az 1989-es rendszerváltás utáni legnagyobb prágai tűzvész oka egyelőre ismeretlen. "Sok a spekuláció, de a tűz oka egyelőre ismeretlen. Szakértői bizottságot hoztunk létre, amely megvizsgálja a dolgokat" - szögezte le Bém.
"A tűz okáról egyelőre nehéz bármit is mondani. Komolytalan dolog ebben a helyzetben spekulálni" - mondta újságíróknak Dalibor Gosman, a prágai tűzoltók parancsnoka. Az elektronikus és a nyomtatott sajtóban is több olyan vélemény jelent meg, miszerint nem kizárt, hogy a tűz szándékos gyújtogatás eredménye. A prágai kiállítási és szórakoztató parkot, beleértve a leégett Ipari Palotát is az Incheba társaság bérli és üzemelteti. Az igazgató asszisztense az a Václav Kocka vállalkozó, akinek a fiát a közelmúltban Prága központjában agyonlőtték.
Kocka, és a gyilkosságot elkövető szintén üzletember Bohumír Duricko jó kapcsolatokat ápoltak vezető cseh politikusokkal. A rendőrség szerint a gyilkosságnak azonban nem volt politikai háttere, indítéka. Nincs semmiféle bizonyíték arra sem, hogy a tűz kapcsolatban lenne ezzel az esettel, illetve az alvilági szervezetekkel vagy gazdasági érdekcsoportokkal. A palotát üzemeltető Incheba cég képviselői nem nyilatkoztak. A hivatalos nevén Ipari Palota 1891-ben épült, az akkor megrendezett nagyszabású Jubileumi Kiállítás céljára.
Az elmúlt több mint száz évben a Bedrich Münzberger tervezte hatalmas konstruktivista-szecessziós palota országos és nemzetközi fontosságú kiállítások, kiemelkedő társadalmi, kulturális és sportrendezvények színhelye volt. Az épület vázát hatalmas üveges acélkonstrukció alkotja, s a cseh főváros egyik látványosságának, nevezetességének, műemlékének számított. A tűzvészben megsemmisült az épület balszárnya, az acél-üveg konstrukció összeomlott, s csak az üszkös falak maradtak meg. A lángok 40-50 méter magasak voltak, s megfékezésükben mintegy 300 tűzoltó vett részt, akiknek a sűrű eső is besegített. A hatalmas lángokat több kilométerről látni lehetett. A leégett épület környékét biztonsági okokból a rendőrség lezárta, s a romokat kriminalisztikai szakértők vizsgálják..
Emberáldozatról nincs hír. A beavatkozáskor két tűzoltó égési sérüléseket szenvedett. Az épület jobbszárnyában egy diákrendezvény volt, de annak résztvevőit a lángok fellobbanásakor azonnal kimenekítették, s nem tört ki pánik.
Tűzoltók próbálják megfékezni a prágai kiállítási palota bal szárnyában keletkezett lángokat - Fotó: MTI
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


