Terjeszkedik az Iszlám Állam
Nagy területet foglaltak el az elmúlt hetekben a dzsihádisták
Nagy terület került a dzsihádisták ellenőrzése alá: mintegy kétszáz kilométeres partszakaszt foglaltak el az elmúlt hetekben Szirt város térségében.
2015.08.27 08:48MTIBernardino Leónnak, az ENSZ líbiai különmegbízottjának legutóbbi, július közepén tett jelentésében még az szerepelt, hogy az IÁ fegyveresei elfoglalták a stratégiai fontosságú Szirt városát, de mostanra már a tőle keletre és nyugatra elterülő, kétszáz kilométernél hosszabb partszakaszt tartanak ellenőrzésük alatt.
A líbiai különmegbízott arra figyelmeztetett, hogy az IÁ komoly és valós veszélyt jelent Líbiára. A biztonsági erők, illetve ottani fegyveres csoportok ezzel teljesen tisztában vannak, de meg kell érteniük, hogy az IÁ megfékezésére irányuló erőfeszítéseik nem lesznek hatékonyak az összefogásuk nélkül - mondta León.
A polgárháború sújtotta Líbiában Moammer Kadhafi 2011-es megölése óta káosz uralkodik: jelenleg két kormány és két parlament működik.
Az ENSZ két héttel ezelőtt tárgyalóasztalhoz ültette Genfben a két rivális hatalom képviselőit, de a diplomáciát felülírta a tárgyalásokról távol maradó fegyveres csoportok egymás közötti harca.
Az IÁ a két rivális líbiai kormány harca miatt kialakult káoszt használta ki, hogy megvesse a lábát az észak-afrikai országban. A fővárostól, Tripolitól mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Szirt városát az év elején foglalta el.
Líbia nemzetközileg elismert, Tobrukban székelő kormánya szerint az IÁ népirtást folytat Szirtben, tucatszám gyilkolja az ártatlan civileket. A kabinet tíz nappal ezelőtt felszólította az arab országokat, hogy mérjenek légicsapásokat a dzsihadista szervezet állásaira.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:49 Magyar Péter súlyos vádakat fogalmazott meg: Tudjuk, mire készül a bukott állampárt
- 8:13 Kérdésessé vált az augusztus 20-i ünnepség szervezése, petíció indult a tűzijáték ellen
- 6:08 Ábrahám Róbert durva, személyeskedő kijelentéseket tett a TISZA-kormány több tagjáról
- 11:02 Égő emberi fáklya a vonat tetején Budafok-Hároson - brutális baleset
- 10:04 Vérfürdő egy torontói fesztiválon - több halottja van a lövöldözésnek
- 8:26 Elhunyt Szolnoki Péter, a Bon-Bon énekese
- 22:15 Meghökkentő állatkínzási trend borzolja a kedélyeket - apró élőlényeket árulnak kulcstartóként
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


