Iszlám Állam
Mustárgázt vethettek be a terroristák a kurdok ellen Washington szerint
Az amerikai hivatalos források szerint az Iszlám Állam Szíriában juthatott mustárgázhoz.
2015.08.14 07:22MTIValószínűleg mustárgázt vetett be az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet a kurd erők ellen a héten Irakban - közölte csütörtökön online kiadásában a The Wall Street Journal című napilap, amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.
A lap szerint ez lehet az első jele annak, hogy az IÁ a betiltott harci gáz birtokába juthatott.
Az amerikai hivatalos források szerint az Iszlám Állam Szíriában juthatott mustárgázhoz. A szír kormány 2013-ban - amikor beleegyezett vegyifegyverkészletének felszámolásába - elismerte, hogy nagy mennyiséggel rendelkezik a hólyaghúzó harci eszközből. A beszerzés forrása ugyanakkor Irak is lehetett.
Az amerikai hírszerző szervek az ügyben vizsgálatot indítottak.
Damaszkusz 2013-ban azt állította, hogy mustárgázkészleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették. Az ellenőrök ugyanakkor sohasem tudtak meggyőződni arról, hogy a szíriai kormány földbe ásott gödrökben valóban elégettetett-e több száz tonnányi mustárgázt, ahogyan állította. Az amerikai hírszerzés arra gyanakszik, hogy az Aszad-rezsim hadserege elrejthette vegyifegyverkészleteinek egy részét.
A mustárgáz bevetése szakértők szerint annak lenne a jele, hogy az Iszlám Állam harci képességei aggasztó mértékben növekednek. Amerikai hírszerzők szerint a terrorszervezet korábban klórgázt alkalmazhatott Irakban. A klór ugyanakkor nem tiltott vegyszer.
Az Egyesült Államok korábban klórgáztámadásokkal vádolta meg az Aszad-rezsimet, amit Damaszkusz tagadott. Szíriának a mustárgáz mellett olyan ideggázokból is voltak készletei, mint a szarin és a VX.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


