Kulcsfontosságú várost foglaltak vissza
Elvágták az Iszlám Állam egyik fő utánpótlási vonalát
A szíriai kurd erők visszafoglaltak egy kulcsfontosságú várost az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoporttól az ország északi részében, és ezzel elvágták a szélsőségesek egyik fő utánpótlási vonalát.
2015.07.27 12:54MTIAz Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH)szerint a legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) heves, nagyjából három hete tartó harcok után sikerrel átvette az ellenőrzést Szárrin városa felett.
Kurd katonai források elmondták, hogy a biztonsági erők jelenleg átfésülik a várost, és nagy erőkkel keresik a bujkáló dzsihadistákat.
Szárrin stratégiai jelentőségét az adja, hogy az Aleppót az iszlamista terrorszervezet által kikiáltott "kalifátus" de facto fővárosának számító Rakkával összekötő autóút mentén fekszik.
"Szárrint az IÁ kiindulópontként használta az Aleppó tartományban élő kurdok elleni támadásokhoz" - közölte Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója.
A kurd milíciák az Egyesült Államok vezette koalíció légi támogatásával július 6-án indítottak offenzívát az Eufrátesz folyó közelében fekvő város visszafoglalására.
Az YPG katonái az utóbbi időben folyamatos sikereket könyveltek el a dzsihadisták elleni harcban Rakka tartományban, június 15-én például elfoglalták a török határnál fekvő Tell-Abjad városát.
A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 230 ezer ember halt meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


