Az Iszlám Állam nevében
Terrorista merényletre készültek az Olaszországban őrizetbe vett bevándorlók
Őrizetbe vett egy tunéziai és egy pakisztáni férfit szerdán az olasz rendőrség: Twitter-üzeneteik szerint terrorista támadásokra készültek Olaszország területén az Iszlám Állam (IÁ) nevében.
2015.07.22 11:38MTIA 35 éves tunéziai és a 27 éves pakisztáni férfi évek óta tartózkodási engedéllyel élt és dolgozott a lombardiai Brescia városában. Egyikük egy olasz építőipari cégnél volt munkás, a másik egy takarítóvállalatnál dolgozott.
Az olasz terrorellenes nyomozóhatóság (Digos) hónapok óta megfigyelés alatt tartotta elektronikus levelezésüket, a Twitter-fiókjaikon közölt üzeneteket és fotókat, valamint lehallgatták telefonbeszélgetéseket is.
A két férfi egymáshoz olaszul írt és beszélt. A nyilvánosságra hozott mobiltelefonos felvételek szerint a tunéziai és a pakisztáni állampolgár Milánó és Róma több ismert helyszínén is fotókat készített az Iszlám Állam uralmát éltető feliratokkal. Azzal fenyegetőztek, hogy terrorista merényleteket hajtanak végre, és a hatóságok szerint valóban támadásra készültek a NATO Bresciában levő katonai repülőtere, valamint egy helyi kaszárnya ellen. Az olasz rendőrség a tunéziai férfinak a hazájában az utóbbi hetekben elkövetett terrorista merényletekkel való esetleges kapcsolatát is fel akarja deríteni.
A Corriere della Sera című olasz napilap riportja szerint az IÁ olaszországi és európai támogatói Afrikából vásárolják a fegyvereket a nigériai maffián keresztül. A fegyverek szétszerelve, darabokban érkeznek meg Itáliába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06