Tragédia
Ölt a mozgólépcső Kínában
Beszakadt a fém fedőlap egy kínai bevásárlóközpont mozgólépcsőjének tetején, amint a lépcsőről lelépett egy vásárló. A nő még el tudta lökni magától kisfiát, de ő maga életét vesztette.
2015.07.27 07:53MTIA Hupej tartományi Csingcsou város áruházának kamerái által rögzített felvételen jól látszik, hogy a harminc éves nő kétéves kisfiával egyedül utazott a mozgólépcsőn, amikor az eset történt és a lelépéskor három áruházi dolgozó hölgy is ott állt a közelben.
A kisfiút egyikük még meg tudta ragadni, de a padlózat alá eső nő kezét már nem sikerült elkapniuk. A mentők négy órán át dolgoztak, mire az áldozat holttestét ki tudták szabadítani.
Meg nem nevezett források a vuhani esti újságnak azt nyilatkozták, hogy a balesetet vélhetően emberi mulasztás okozta, a fedőlapot a karbantartást követően nem rögzítették megfelelően. Az áruház egyelőre nem adott ki közleményt a történtekkel kapcsolatban.
A South China Morning Post című hongkongi lap az áruházi videót drámaiságára hivatkozva, az olvasók védelmében nem közölte, csupán négy filmkockát adott közre.
Sanghajban tavaly 12 ember megsérült, amikor a metró egyik mozgólépcsője hirtelen hátramenetbe váltott. 2011-ben Pekingben indult meg váratlanul az ellenkező irányba egy mozgólépcső a földalatti egyik állomásán; egy 13 éves fiú meghalt, 30-an megsérültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06