Egy kiálló csavar miatt szakadt le a nadrág
Gatyára vetkőztette a mozgólépcső az utast
Mozgólépcső kapta be egy férfi nadrágját, és még mielőtt az áldozat felfoghatta volna, mi történik, már egy szál alsónadrágban toporgott a lépcső aljánál. A szakemberek vizsgálják a baleset okát.
2015.02.27 20:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/winnond (Képünk illusztráció!)
Az utas szerencsére nem sérült meg, csak a nadrágja, na meg egy kicsit az önérzete, miután az egyik mozgólépcső bekapta a nadrágját és letépte róla a massachusettsi Sommerville-ben a Davis megállónál. A mozgólépcsőt az állomáson dolgozó kezelők azonnal leállították és addig nem is helyezték újra üzembe, míg a szerelők meg nem vizsgálták, mi okozhatta az akár komolyabb következményekkel is fenyegető balesetet. A jelentés szerint a férfi reggel 8:30 körül épp munkába sietett, amikor a nadrágja szára valahogyan beleakadt egy kiálló csavarba, és a folyamatosan mozgó szerkezet olyan erővel csavarta a szövetet, hogy végül az utason csak egy "divatos kék boxeralsó" maradt.
Az egyik szemtanú először azt hitte, az utas valamilyen drog hatása alatt áll, ahogy meglátta a lépcső alján szerencsétlenül toporgó férfit, deréktól felfelé rendesen felöltözve, vállán egy hátizsákkal, de alul meglehetősen hiányos öltözetben - miközben a hőmérséklet sem túl barátságos ezekben a napokban. A közösségi közlekedésért felelős hivatalnál azóta kiadtak egy figyelmeztetést, miszerint az embereknek óvatosabbnak kell lenniük az efféle eszközökön a túl laza vagy túl bő ruhákkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


