EJEB
Elmarasztalták Romániát, amiért az előzetesben ülőknek nem biztosít intimszobát
Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért - a jogerős börtönbüntetésüket töltő rabokkal ellentétben - az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottaknak nem teszi lehetővé a párjukkal vagy házastársukkal töltendő intim együttlétet.
2015.07.06 16:53MTIA román Hotnews.ro hírportál hétfői beszámolója szerint a hátrányos megkülönböztetés miatt Costel Gaciu, egy zsarolásért bíróság elé állított dési (Dej) uzsorás panaszolta be Romániát, aki csaknem két évig volt előzetes letartóztatásban, és ez idő alatt sem a kolozsvári rendőrségi fogdában, sem a szamosújvári (Gherla) börtönben nem tették lehetővé számára, hogy szexuális életet éljen feleségével.
Gaciu ötvenezer eurós kárpótlást igényelt az előzetes letartóztatásban elszenvedett "pszichikai kínzásért", végül a strasbourgi bíróság valamivel több mint 11 ezer eurót ítélt meg számára, az 1400 eurós perköltséget is beleértve.
Az EJEB precedens értékű döntése nehéz helyzetbe hozza a román belügyi tárcát és igazságügyi minisztériumot. A Ziarulring.ro portálnak egy ismert emberi jogi ügyvéd, Artin Sarchizian úgy nyilatkozott: elkerülhetetlen lesz az előzetes letartóztatásra vonatkozó jogszabályok módosítása, hiszen az valóban diszkrimináció, hogy az ártatlanság vélelmét élvező, előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottaktól Románia megtagad egy olyan jogot, amelyet a bűnösnek bizonyult elítélteknek viszont biztosít.
A román börtönökben kialakított intimszobákkal egyébként nem először találkozott a nemzetközi közvélemény. Idén áprilisban Costin Bumbut román fotóművész az ezekről készített fotósorozatával első helyezést ért el "építészet" kategóriában a Sony World Photography Awards 2015 nemzetközi fotópályázaton. A fotósnak nyolc év alatt sikerült felvételt készítenie Románia mind a 35 intimszobájáról, amelyeket a különböző büntetés-végrehajtó intézetekben alakítottak ki.
Románia uniós csatlakozása óta három havonta engedélyezi a börtönbüntetésüket töltő elítélteknek, hogy két órát kettesben töltsenek párjukkal vagy házastársukkal egy e célra kialakított intimszobában. Azok, akik börtönbüntetésük idején kötnek házasságot, első alkalommal 48 órát tölthetnek kettesben mennyasszonyukkal vagy vőlegényükkel, az első évben pedig havonta fogadhatják házastársuk látogatását a börtön intimszobájában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


