Lopják a román fát
Erdőőrség megalakításáról döntött a román kormány
Erdőőrség megalakításáról hozott sürgősségi rendeletet keddi ülésén a román kormány, amely így próbál gátat szabni az évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető illegális erdőirtásnak.
2015.07.02 02:25MTIRomániában az évente kivágott 26,7 millió köbméter fa csaknem harmadát termelik ki törvénytelenül, hiszen a legálisan kivágott rönkáru csak 17,9 millió köbmétert tesz ki. Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerint ez a környezeti károkon túlmenően mintegy negyedmilliárd eurónyi anyagi veszteséget is jelent a országnak.
Az új hatóságot az eddigi erdészeti és vadászati felügyelőségek átszervezésével, illetve személyi állományuk kibővítésével hozzák létre: így az eddigi 460 helyett 620 felügyelő fog őrködni afelett, hogy csak a törvényeket tiszteletben tartva lehessen fát kivágni Románia 7,4 millió hektárnyi erdejéből. Így egy-egy felügyelőnek az eddigi 16 ezer helyett 12 ezer hektárnyi erdőre kell vigyáznia - mutatott rá közleményében a román kormány.
A környezetvédelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján kifejezte reményét, hogy a parlament az őszi ülésszakban elfogadja azt a kormányzati törvényjavaslatot, amelynek értelmében Románia néhány hónapra ideiglenesen betiltaná a faexportot.
Az illegális erdőirtások ügye májusban kapott országos figyelmet, amikor a környezetvédők tüntetéseket szerveztek a famaffia ellen és az - államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött - erdészeti kerettörvény elfogadását sürgették. A megmozdulások hatására május végén a bukaresti parlament változatlan formában fogadta el a múlt szerdán a politikai viták tárgyává vált jogszabályt.
Klaus Iohannis román államelnök június elején jelentette be, hogy az erdőirtásokat is a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a Legfelső Védelmi Tanács. Az elnök felszólította a kormányt, hogy dolgozzon ki hatékonyabb jogszabályokat, és hozzon intézkedéseket az illegális favágás megfékezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


