Plágium
Hoppá, CtrlC + CtrlV gyanúja a román miniszterelnöki disszertációnál
A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága plágiumgyanú miatt indított vizsgálatot Gabriel Oprea ideiglenes román miniszterelnök doktori dolgozata ügyében.
2015.07.02 18:19MTIAz ideiglenes miniszterelnök ellen - aki a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Pontát helyettesíti - azt követően indították a vizsgálatot, hogy egy személy feljelentést tett Oprea dolgozata ügyében. Emellett a román ellenzékhez közel álló Hotnews hírportálon megjelent egy elemzés, miszerint Oprea dolgozata több olyan bekezdést tartalmaz, amelyeket a szerző más dolgozatokból vett át forrásmegjelölés nélkül.
Marian Popescu, az etikai bizottság elnöke egy közleményben azt írta, hogy a feljelentő ugyan nem támasztotta alá bizonyítékokkal a vádat, de mivel a médiában megjelent egy erre vonatkozó elemzés, amely már konkrét bizonyítékokat is tartalmazott, a testületnek kötelessége kivizsgálni az ügyet.
Az ideiglenes miniszterelnök szerint az őt feljelentő személy egy bizonyos Ioan Sirbu, aki a védelmi minisztériumban dolgozott az ő minisztersége idején, és akinek éppen ebben az időszakban bontották fel munkaszerződését. Oprea szerint ezért a személyes sérelemért akar rajta bosszút állni. Sirbu korábban Oprea vagyonának ellenőrzését is kérte az illetékes hatóságtól - állítja az ideiglenes miniszterelnök.
Hangsúlyozta, hogy ő mindig törvénytisztelő volt, és a doktori dolgozata nyilvános dokumentum, így bárki ellenőrizheti.
2012 nyarán a bukaresti egyetem etikai bizottsága Victor Ponta doktori dolgozata esetében megállapította, hogy az plágiumnak minősül, de az egyetem nem vonhatta vissza a doktori címet, mivel magas rangú közhivatalnok esetében ezt csak az oktatási minisztérium tehette volna meg. Ponta végül tavaly decemberben önként mondott le doktori címéről.
Oprea annak a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnevezésű kisebb koalíciós pártnak az elnöke, amelynek kulcsszerepe van a jelenlegi parlamenti erőviszonyok közepette a Ponta-kormány parlamenti többségének biztosításában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06