Törvénytelenül szerezhette doktori címét
Plágiumgyanúba keveredett a szerb belügyminiszter
Szerb tudósok egy csoportja hétfőn azzal vádolta meg Nebojsa Stefanovic belügyminisztert, hogy törvénytelen módon szerezte meg doktori címét.
2014.06.02 14:48MTI
freedigitalphotos.net/Simon Howden
A települési önkormányzatokról szóló disszertációja tudományosan értéktelen munka, amely még a legalapvetőbb kritériumoknak sem felel meg - olvasható a tudósok hétfőn Belgrádban közzétett állásfoglalásában.
A közlemény szerzői szerint emiatt a parlament egykori elnöke, a jelenlegi belügyminiszter nem alkalmas arra, hogy közhivatalt viseljen, és le kellene mondania belügyminiszteri tisztségéről.
Az aláírók olyan példákra hivatkoznak, mint Annette Schavan korábbi német kultuszminiszter vagy Karl-Theodor zu Guttenberg volt német védelmi miniszter esete.
Mindkettőjük doktori dolgozatával kapcsolatban plágiumgyanú merült fel, ami később beigazolódott, és emiatt a tárcavezetőket megfosztották doktori címüktől. Schavan és Guttenberg ezután benyújtotta lemondását.
A szerb belügyi tárca egyelőre nem kommentálta az állásfoglalást. Aleksandar Vucic kormányfő egy hónappal ezelőtti hivatalba lépésekor egyebek közt kijelentette: Szerbiában "nagy számban vannak kétes értékű diplomák a szétzilált oktatási rendszernek köszönhetően".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


