Leállítja választási kampányát
Nem nyomul tovább a plágiummal vádolt amerikai szenátor
John Walsh a 2007-ben megírt a mesterfokú diplomadolgozatának legkevesebb az egynegyedét hivatkozások nélkül vallotta sajátjának. Alig lopott.
2014.08.08 08:44MTI
wikipedia.org
Leállítja választási kampányát John Walsh montanai demokrata szenátor, nyugalmazott dandártábornok, akit plágiummal vádoltak meg.
A szenátor ugyanakkor csütörtökön azt is közölte, hogy kitölti a jövő januárban lejáró mandátumát.
Az amerikai sajtóban három hete jelent meg először, hogy Walsh a 2007-ben megírt a mesterfokú diplomadolgozatának legkevesebb az egynegyedét hivatkozások nélkül vallotta sajátjának az amerikai hadsereg Carlisle-i főiskoláján (US Army War College). A tanintézményben augusztus 15-én indul vizsgálat az ügyben.
A politikust idén februárban nevezte ki Montana szenátorává az állam kormányzója, miután elődje, Steve Baucus az Egyesült Államok pekingi nagykövete lett.
John Walsh, aki 33 évig a nemzeti gárdánál szolgált, közel-keleti témájú dolgozatát hat olyan végkövetkeztetéssel zárta, amelyek csaknem szó szerint megegyeztek a Carnegie Nemzetközi Béke Alapítvány egy 2002-ben megjelent dokumentumával. Más passzusokat egy 1998-as harvardi tudományos munkából "kölcsönzött".
Walsht a mesterfokozat megszerzése után, 2008-ban montanai főadjutánssá (az állam gárdaegységeinek parancsnokává) nevezték ki, 2012-ben pedig alkormányzóvá választották.
A politikus visszalépése várhatóan lendületet ad riválisának, a novemberi "félidős" választásokon szintén montanai szövetségi szenátorságra pályázó Steve Daines republikánus képviselőnek. A Republikánus Pártnak hat mandátumot kell elhódítania a demokratáktól ahhoz, hogy - az amerikai képviselőházhoz hasonlóan - a szenátusban is többségbe kerüljön.
A montanai demokraták augusztus 20-ig jelölőgyűlést fognak tartani, hogy megtalálják Walsh utódját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


