Airplane!
Magyar gépet kényszerítettek leszállásra Iránban - magyar katonákat szállított
Egy magyar katonákat szállító civil repülőgépnek kellett leszállnia adminisztrációs hiba miatt Teheránban múlt héten kedden - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-vel kedden, annak a hírnek a kapcsán, amely szerint Iránban légtérsértés miatt leszállásra kényszerítettek egy magyar repülőgépet.
2008.10.07 19:43MTIEgy neve elhallgatását kérő magas rangú iráni tisztségviselő a Reuters brit hírügynökségnek megerősítette, hogy magyar volt az Iránban légtérsértés miatt leszállásra kényszerített repülőgép, s magyar állampolgárok utaztak a fedélzetén.
A hírforrás szerint az eset éppen egy hete, szeptember 30-án történt. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy az Afganisztánba tartó, humanitárius segélyt szállító gépet vasárnap kényszerítették leszállásra az iszlám köztársaságban.
Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője az MTI érdeklődésre közölte, hogy a négy magyar katonát Afganisztánba szállító civil gépnek adminisztrációs hiba miatt kellett leszállnia Teheránban. Mint mondta, a katonai küldöttségben annak a csoportnak a tagjai utaztak, akik október 1-jén átvették a kabuli nemzetközi repülőtér irányítási feladatait.
Hozzátette, hogy a négy katona egy bérelt, Hawker 800 típusú repülőgéppel utazott, amelyet egy Jas Cargo nevű cégtől béreltek. A gépen három fős személyzet, illetve a cég képviselője utazott.
A szóvivő tájékoztatása szerint a repülőgépnek adminisztrációs hiba miatt kellett leszállnia Teheránban, mert az átrepülési engedélyében "felcserélődött egy szám". Mindössze ezt kellett tisztázniuk a helyi hatóságokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


