Inog a pillér
Menekülnek a magánnyugdíj-pénztárakból a szlovákok
Az elmúlt három hónap alatt több mint százezren léptek ki a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét alkotó magánnyugdíjpénztárakból.
2015.06.15 12:03MTIA Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap Ján Richter munka, szociális és családügyi miniszter közlésére hivatkozott hétfőn.
A magánnyugdíjpénztárak immár negyedszeri megnyitását idén januárban hagyta jóvá Robert Fico miniszterelnök kormánya. Március 15-től három hónapon át a második pillérből önkéntesen léphettek ki az ott takarékoskodók, aminek következménye, hogy a jövőben nyugdíjjárulékuk teljes egésze az első pillérbe, az állami tulajdonú Szociális Biztosítóba kerül.
A kilépés újbóli lehetővé tételét a kabinet azzal indokolta, hogy a mintegy másfélmillió ügyfél jelentős részének nem előnyös a magánnyugdíjpénztárban való takarékoskodás. Robert Fico kormányfő korábban többször is arra mutatott rá, hogy a pénztárak ügyfelei közül csaknem egymillió nem számíthat magasabb nyugdíjra, mint ha csupán a Szociális Biztosítóban takarékoskodna, sokuk számára pedig kifejezetten előnytelen a második pillérben való részvétel.
A mostani megnyitás idején több mint százezren léptek ki a magánnyugdíjpénztárakból, ugyanakkor mintegy 13 ezren beléptek oda. A kilépők száma meghaladta a kormány előzetes várakozásait, a miniszterek ugyanis mintegy 85 ezer távozóval számoltak.
Ilyen sokan az előző megnyitások közül csak egyszer hagyták el a pillért, és ez egyes vélemények szerint részben a Szociális Biztosító felvilágosító kampányának - a takarékoskodóknak küldött levélnek - köszönhető.
Robert Fico az előző kabinetje idején (2006-2010) kétszer nyitotta meg a második pillért, egyszer pedig már jelenlegi megbízatási időszakában is, 2012-ben. Az első alkalommal több mint 103 ezren, másodszorra közel 30 ezren, 2012-ben pedig 80 ezren éltek a lehetőséggel.
A jelenlegi kormány idején kevesebb mint felére (9-ről 4 százalékra) csökkentették annak az összegnek az arányát, amely a nyugdíjjárulékból a magánnyugdíjpénztárakba kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


