Költség-vetés
NGM: a magánnyugdíjpénztárak felélik a nyugdíjasok pénzét
A magánnyugdíjpénztárakról az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat védi a korábban kötelezően befizetett tagdíjakból származó, a jövőbeni nyugdíjjáradékok fedezetéül szolgáló vagyont.
2014.11.22 18:53MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium szombati közleménye szerint ugyanakkor az új szabályok megkönnyítik az életképes magánnyugdíjpénztárak működését és erősítik a pénztárak átlátható gazdálkodását.
A közlemény felidézi, hogy a javaslat kimondja: meg kell szüntetni azt a magánnyugdíjpénztárat, ahol a tagok kevesebb, mint 70 százaléka fizeti be a kötelező havi tagdíjat.
Az NGM hangsúlyozza: az MNB adatai szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetik a havi, kötelező tagdíjat. 2011-ben a tagok még átlagosan havi tízezer forintot fizettek be, ami mára 500 forintra zsugorodott. Ez a pénztárak vagyonfelélését jelenti, így a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti.
A tagok nyugdíjának durván 25 százalékát a magánnyugdíjpénztárakból kellene megkapniuk.
"A kormánynak határozottan lépnie kell ebben a helyzetben, hiszen mintegy 60 ezer magánnyugdíjpénztár-tag nyugdíja került veszélybe" - áll a közleményben.
A Horizont Magánnyugdíjpénztár szerint, bár a törvényjavaslat szövegének értelmezése kérdéses, valójában az összes magánnyugdíjpénztár végelszámolását jelenti. Az Origo hírportálnak küldött közleményük szerint "amennyiben ezt az egyelőre nem teljesen világos jelentésű szöveget úgy értelmezzük, hogy a törvény hatályba lépésétől, azaz vélhetően 2015. január 1-től visszamenőlegesen kell vizsgálni a pénztár tagdíjbefizetéseit, akkor a törvényalkotó számára is vélhetően egyértelmű, hogy a jelenleg működő pénztárak közül egy sem teljesíti ezt a feltételt. Ez a Magyar Nemzeti Bank számára rendszeresen beadott negyedéves jelentésekből világosan kiderül".
A pénztár a napokban készített felmérése szerint a magánnyugdíjpénztári tagok 95 százaléka ma is helyesnek tartja azt a döntést, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradt, és ragaszkodik a tagságához. "Ezek az emberek a törvényjavaslat jelenlegi értelmezése szerint automatikusan visszakényszerülnek a társadalombiztosítási rendszerbe és vagyonuk az államkasszába vándorol" - áll a közleményben.
A magánnyugdíjpénztárak az elmúlt időszakban szinte kizárólag támogatásokból működtek, melyeket vagy a tagok vagy külső támogató szervezetek nyújtottak számukra vagy korábban felhalmozott vagyonukat élték fel.
Az MTI pénteken kereste a hazai nyugdíjpénztárak túlnyomó többségét képviselő Stabilitás Pénztárszövetséget, ahonnan későbbre ígértek tájékoztatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


