Szíria
Meghalt egy német nő az Iszlám Állam elleni harcokban
Meghalt Szíriában egy német nő, aki a helyi kurd erők oldalán harcolt az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita csoport ellen.
2015.03.09 17:54MTIAz AP amerikai hírügynökség értesülései szerint a német állampolgárságú, Dél-Afrikában született Ivana Hoffman a harmadik külföldi - és az első külföldi nő -, aki a legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) oldalán harcolva vesztette életét.
Az előző héten egy brit, azt megelőzően pedig egy ausztrál férfi esett áldozatául az összecsapásoknak. A tájékoztatás szerint Ivana Hoffmant szombaton lőtték le az északkeleti al-Haszaka tartománybeli Tell-Tamr település közelében.
A 19 éves nő a "Marxista-Leninista Kommunista Párt" török szélsőséges csoport tagja volt. A fiatal nő haláláról szóló híreket az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns szervezet is megerősítette.
Az utóbbi hónapokban sok külföldi állampolgár utazott Irakba vagy Szíriába, hogy részt vegyen a radikális iszlamisták elleni harcokban.
Ugyancsak hétfőn arról számolt be az OSDH, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció az előző éjszaka légicsapást mért az Iszlám Állam állásaira a török-szíriai határ közelében.
A bombázások következtében mintegy harminc ember vesztette életét, az áldozatok között a terroristák mellett civilek is voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


