Ukrán válság
Döbbenet: spanyolországi ukrán fiatalok kaptak katonai behívót Ukrajnából
Ezt annak a gyermekeket segítő szervezetnek az elnöke közölte, amelynek jóvoltából a nehéz sorsú diákok az északkelet-spanyolországi Huesca tartományban élnek befogadó családoknál és helyi iskolákba járnak.
2015.02.20 19:54MTIEduardo Puente elmondta: jelenleg 25 olyan ukrán fiatal vesz részt az oktatási programban, akik árván maradtak a csernobili katasztrófa után vagy nehéz körülmények között éltek családjukkal. Közülük eddig ketten kaptak behívót, amely kötelezi őket arra, hogy hazatérjenek és részt vegyenek a harcokban. Rajtuk kívül még hatan számíthatnak ugyanerre, mivel már betöltötték 18. életévüket.
A segélyszervezet azonban kezdeményezte, hogy ezek a fiatalok, mivel évek óta Spanyolországban tanulnak és spanyol családokban élnek, megkaphassák a spanyol állampolgárságot, így elkerülhetik, hogy be kelljen vonulniuk - közölte az elnök, aki azt is elmondta: a diákok adott tanévre szóló tartózkodási engedélyét hat hónappal meghosszabbították, hogy időt nyerjenek. Ugyanakkor bíznak abban, hogy addigra befejeződik a háború - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


