Ukrán válság
Ferenc pápa: az ukrajnai egyház egysége is elősegítheti a békét
A tűzszünet tiszteletben tartására szólította fel az Ukrajnában szembenálló feleket Ferenc pápa, aki a Vatikánban pénteken az ukrajnai püspöki kar tagjait fogadta. A pápa szerint Ukrajnában az egyháznak is szerepet kell vállalnia a béke megteremtésében.
2015.02.20 16:56MTIA katolikus egyházfő arra szólította fel az ukrajnai harcokban szembenálló feleket, tartsák tiszteletben és a gyakorlatban is alkalmazzák a közösen kötött békemegállapodást, valamint a harcok kiújulásának elkerülése érdekében a nemzetközi előírásokat.
Ferenc pápa a Vatikánban a látogatáson részt vevő ukrajnai püspöki kart fogadta. Közöttük voltak az ukrajnai görög katolikus, a bizánci szertartású ruszin görög katolikus, valamint a latin rítusú egyház püspökei.
A Vatikán feje a hozzájuk intézett beszédében úgy fogalmazott, fáj a szíve, amikor azt hallja, hogy a katolikus egyházak között ellentétek vannak. "Legyetek testvérek!" - mondta Ferenc pápa az ukrán egyház tagjainak. Hangsúlyozta, hogy csakis az egységes püspökség tud példát mutatni, és képes nemzetét szolgálni.
A pápa kijelentette, hogy az ukrán válsághoz az egyházon kívüli történelmi és politikai események vezettek, de az egyház tagjai "saját országuk teljes jogú tagjainak számítanak, és ezért véleményük lehet hazájuk sorsáról". Ferenc pápa hozzátette: az ukrán egyháznak nem politikai akciókat kell kezdeményeznie, hanem értékeket kell felmutatni, hogy megszülessék a béke, amelyet az egyházfő lehetségesnek nevezett.
Az ukrán válság lesz a témája Ferenc pápa és Angela Merkel német kancellár szombati vatikáni találkozójának is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06