Reformok
Ferenc pápa pénzről, nőkről, hitelességről tanácskozik
A Vatikán pénzügyi intézményeinek reformjáról, a katolikus egyház működésének decentralizálásáról és a nőknek az egyházban való szerepéről is szó volt a Ferenc pápának a bíborosi kollégiummal folytatott tanácskozásának második napján.
2015.02.13 16:33MTI
A Ferenc pápa által a világ minden részéből a Vatikánba szólított bíborosok részletes képet kaptak arról, hogy az egyházfő megválasztása, vagyis 2013 márciusa óta milyen gazdasági-szerkezeti átalakítás indult el a Vatikánban. A zárt ajtók mögött tartott beszámolókon többek között George Pell bíboros, az egy évvel ezelőtt megalakított Gazdasági Titkárság elnöke, valamint Reinhard Marx bíboros, a szintén tavaly létrehozott Gazdasági Tanács elnöke szólalt fel, összefoglaló ábrákkal illusztrálva az eddigi reformokat, az IOR vatikáni bank átalakítását, a nem régen bevezetett új vatikáni könyvelési és mérlegrendszert, amely minden nemzetközi pénzügyi követelménynek megfelel. A jelentéseket hallgató bíborosok tucatnyi kérdést tettek fel - mondta el az újságíróknak Federico Lombardi.
Az egyház és a Vatikán működésének átláthatóbbá és egyszerűbbé tételét a 2013-as konklávét megelőző bíborosi tanácskozás szorgalmazta. Ferenc pápa ezért kilenc fős bíborosi tanácsot (C9) alakított a vatikáni reformok kidolgozására, valamint vatikáni csúcs-pénzügyminisztériumnak megfelelő Gazdasági Titkárságot hozott létre a pápai állam korábban szerteágazó gazdasági-pénzügyi tevékenységének tüzetesebb ellenőrzésére.
A pénteken véget érő kétnapos bíborosi tanácskozáson (konzisztórium) szó volt az eddig túlzottan Vatikán-központúnak tartott egyház decentralizációjáról, a római egyház és a helyi egyházak kapcsolatáról, valamint a nőknek az egyházban való szerepéről is.
A tanácskozáson részt vevő Gerald Cyprien Lacroix, a kanadai Quebec érseke a Vatikáni Rádiónak így nyilatkozott: Ferenc pápa a kúria reformjával azt szeretné, ha az egyház visszanyerné hitelességét.
Ferenc pápa szombaton húsz új bíborost nevez ki (kreál) a Szent Péter bazilikában. Tizenöten nyolcvan év aluli pápaválasztó bíborosok, tehát részt vehetnek egy esetleges konklávén. Az új tagokkal a teljes bíborosi kollégium létszáma 228-ra emelkedik, a pápaválasztóké 125-re. A következő hónapokban azonban több pápaválasztó bíboros is betölti nyolcvanadik évét, tehát elesik a pápaválasztás jogától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06