Több száz embert letartóztattak
Illegális bevándorlók táborait számolták fel
Több száz embert tartóztattak le a marokkói hatóságok a Melilla észak-afrikai spanyol enklávé és Marokkó közötti illegális bevándorlók sátortáborainak felszámolása közben szerdán.
2015.02.11 17:01MTIA marokkói emberi jogi szervezet szerint 1200 embert vettek őrizetbe, valamint többeket buszokra terelték és Marokkó távoli részeire szállítottak a hatóságok.
Kedden több mint hatszáz afrikai menekült ostromolta meg a határvonalon húzódó kerítést, egy nappal azután, hogy a marokkói belügyminisztérium bejelentette, lebontják a hegyekben lévő táborokat. Több tízezren akarnak Európába jutni Melillán, illetve Ceután keresztül.
A két enklávé körül húzódik egyedül szárazföldi határ Afrika és Európa között. Spanyol adatok szerint tavaly 65 alkalommal ostromolták meg a enklávé kerítését. Több mint 16 ezren próbáltak meg átjutni a határon, és nagyjából ötezren sikerrel is jártak.
Marokkó 2013-ban új bevándorlási politikát vezetett be, aminek fontos eleme, hogy az országban letelepedési engedélyt adnak a felajánlással élő - és bizonyos feltételeknek eleget tevő - bevándorlóknak. Alig több mint egy év alatt 18 ezer menekült helyzetét oldották meg a 27 ezer 300 dokumentált ügyből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


