A tengerbe vesztek
200 bevándorló lelte halálát Lampedusa szigeténél
A délolasz tengeren hétfőn történt hajószerencsétlenségben több mint kétszáz illegális bevándorló veszítette életét. Eddig 29 holttestet találtak meg, mindegyikük megfagyott a tengeren.
2015.02.11 11:12MTI
A túlélők beszámolóit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) Lampedusa szigetén tartózkodó képviselői is megerősítették.
Információik szerint ugyanis nem egy, hanem négy hajó indult el egyszerre az észak-afrikai partokról Olaszország felé. Az egyik hajó vészjelzést adott le az olasz parti őrségnek, amely Lampedusa szigetétől 110 mérföldre találta meg az illegális bevándorlók csoportját. 29 ember megfagyott az átkelés közben, 77-en túlélték a tragédiát. Két másik hajót is megtaláltak, de csak kilenc emberrel a fedélzetükön, miközben bevándorlókkal tele indultak útra. Az utolsó, negyedik hajó eltűnt. A UNHCR szerint a hullámok sodorták el a hajókat a bennük utazó bevándorlókkal. Az áldozatok számát több mint kétszázra teszik.
A 29 holttestet Lampedusa szigetéről Szicíliába szállítják át. Eddig csak egy 31 éves, az afrikai Elefántcsontpartról származó férfit sikerült azonosítani közülük.
Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter "elégtelennek" nevezte az Afrika és Olaszország közötti illegális bevándorlást ellenőrző Triton missziót. A Frontex európai ügynökség missziója januártól vette át a korábbi Mare Nostrum (Mi Tengerünk) olasz katonai-humanitárius misszió feladatait. Carlotta Sami, a UNHCR dél-európai szóvivője korábban kijelentette, hogy a Tritonnak sem az emberei, sem az eszközei nem elegendőek a Földközi-tenger nyugati medencéjében zajló tömeges migráció ellenőrzésére.
Megrázó felvételek:
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06