Lassú folyamat
Négy hónap után megvan a boszniai miniszterelnök-jelölt
A leendő miniszterelnök jelölésére csak négy hónappal a bosznia-hercegovinai választásokat követően került sor, az ország bonyolult politikai rendszere, illetve az ebből fakadó politikai játszmák ugyanis lassították a folyamatot.
2015.02.09 19:10MTIBosznia-Hercegovina háromtagú államelnöksége Denis Zvizdicet, a legnagyobb boszniai muszlim párt, a Demokratikus Akciópárt politikusát jelölte a minisztertanács élére hétfőn - írta honlapján a Nezavisne Novine című boszniai napilap.
A leendő miniszterelnök jelölésére csak négy hónappal a bosznia-hercegovinai választásokat követően került sor, az ország bonyolult politikai rendszere, illetve az ebből fakadó politikai játszmák ugyanis lassították a folyamatot.
Az 51 éves építészmérnök jelölését a bosznia-hercegovinai parlamentnek is el kell fogadnia.
A boszniai háborút lezáró daytoni szerződés értelmében 1995-ben az országot két részre, úgynevezett entitásra osztották: a terület 51 százalékát kitevő, bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A bosnyák-horvát föderáció további, egymástól elkülönülő közigazgatási egységekből, kantonokból áll. A daytoni szerződés alapján a két entitásnak külön vezetése, parlamentje és alkotmánya is van, de Bosznia-Hercegovina rendelkezik a teljes államra vonatkozó vezetéssel is. A boszniai alkotmány három államalkotó népet különböztet meg, a bosnyákot, a szerbet és a horvátot. E három nemzetiség csak közösen alakíthat kormányt, illetve az entitások vezetői is csak háromoldali megegyezés eredményeként nevezhetők ki. Így nem meglepő, hogy egy-egy vezető kinevezése több hetet, sőt hónapot vesz igénybe.
A 2010-es választást követően például 16 hónapon át nem sikerült kormányt alakítani, de a helyzet később sem javult. A túlburjánzott állami adminisztrációban dúló ellentétek miatt szinte egyetlen törvényt sem sikerült elfogadtatni, nem valósították meg sem a beígért reformokat, sem az európai integrációs folyamathoz szükséges lépéseket.
Az Európai Unió most ismét gazdasági reformokat és gyorsabb ügyintézést vár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06