Ukrán válság
Lemondott egy boszniai miniszter az Ukrajnának szánt fegyverek miatt
Lemondott a boszniai külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter csütörtökön, mert nem értett egyet azzal, hogy Bosznia-Hercegovina fegyvereket adjon el Ukrajnának.
2015.01.22 18:09MTIBoris Tucic az indítékokat felsorakoztató közleményében egyebek mellett azt írta: azért nyújtotta be lemondását, mert nem értett egyet egyes bosznia-hercegovinai intézmények intézkedéseivel a fegyverkezés és a boszniai hadfelszerelések külkereskedelmi engedélyeivel kapcsolatban.
Szerinte ezek az intézmények komolyan veszélyeztetik az ország külkereskedelmi partnereivel és befektetőivel való viszonyt.
Boris Tucic a Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD) nevű párt tagja. E párt vezetője Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke.
Bosznia-Hercegovina eddig nem tette le egyértelműen a garast sem az Európai Unió, sem Oroszország mellett. A balkáni ország ugyan európai integrációra törekszik, de külpolitikáját egyelőre nem hangolta össze az uniós elvárásokkal, és szankciókat sem vezetett be Moszkvával szemben.
A két országrészből álló Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta területe, a boszniai Szerb Köztársaság - Szerbiához hasonlóan - nem akar szembehelyezkedni Moszkvával, míg a főleg bosnyákok és horvátok lakta országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció hajlik a Nyugat felé. Az 1991-1995-ös délszláv háborút lezáró daytoni szerződésben foglaltak miatt azonban az úgynevezett államalkotó népcsoportok - a bosnyákok, a horvátok és a szerbek - csak közösen hozhatnak döntést.
Az ország vezetése most éppen a délszláv háborúból megmaradt több tízezer lőszert adná el az Oroszországgal harcban álló Ukrajnának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06