Palin csak a republikánusokat lelkesítette fel
Ismét Obama vezet a közvélemény-kutatások szerint
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint visszaszerezte a vezetést Barack Obama, a demokrata párt elnökjelöltje republikánus riválisától, John McCaintől.
2008.09.19 12:46MTIA The New York Times (NYT) című újság és a CBS News hírtelevízió felmérésének csütörtökön közölt eredménye szerint Obama 48-43 százalékos arányban vezet republikánus ellenfelével szemben. A Quinnipiac egyetem felmérésében az illinois-i szenátor 4 százalékponttal (49 százalék 45 százalék ellenében) vezeti a versenyt. A Gallupnál is Obama előnyét mutatták ki, a választók 48 százaléka támogatja, míg McCaint 44 százalék.
Az egyik kulcsfontosságú államban, Indianában is vezet Obama: az Indianapolis Star című újságban ismertetett közvélemény-kutatási adatok szerint 47 százalékos támogatottságot élvez, míg McCain 44 százalékosat. Obama hívei széleskörű kampányt indítottak, hogy rábírjanak embereket a választási listákra való feliratkozásra a választás szempontjából kulcstényezőnek tekintett államokban. Például Indiana államban az év eleje óta már több félmillió új választó regisztráltatta magát, míg Nevadában 400 ezerrel gyarapodott a szavazni szándékozók száma 2004-hez képest.
A NYT/CBS News felmérése azt is kimutatta, hogy Sarah Palin alelnökjelöltsége csak a republikánus párt szavazóbázisát lelkesítette fel. A megkérdezetteknek mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy felkészültsége alapján Palin alkalmas alelnöknek. Ugyanakkor 75 százalék szerint McCain pusztán választási megfontolásokból döntött Palin mellett, azt reméli, hogy segíthet neki megnyerni a novemberi elnökválasztást. McCain ráadásul teret vesztett a fehér nők körében.
A pártok elnökjelölő konvenciói előtt a fehér nők 44 százaléka támogatta McCaint, míg ellenfelét 37 százalék. Mostanra viszont Obama már 2 százalékponttal (47 százalék 45 százalék ellenében) előzi meg republikánus vetélytársát a fehér nők körében is. A teljes női szavazóbázisban kényelmes, 54 százalékos többséget élvez Obama McCain 38 százalékával szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


