Azt hitték Obama sok pénzzel támogatja a családot
Betörtek Barack Obama kenyai rokonaihoz
Ezek azt hiszik, hogy Obama rengeteg pénzzel támogat engem - mondta a betörőkről Sarah Obama, az amerikai demokrata párt elnökjelöltjének szegényparaszti sorban élő 85 éves nagyanyja, aki egy kis faluban, Kogelóban él Kenya nyugati részén, majdnem 500 kilométerre a fővárostól, Nairobitól.
2008.09.11 14:49MTIA beszámolók szerint a betörők egy létrán a tetőre másztak, hogy leszereljenek egy napelempanelt, de ez nem sikerült. A házba sem sikerült bejutni, egy melléképületbe viszont igen, ott azonban semmi értékeset nem találtak. A rendőrség közlése szerint megerősítik a járőröket a környéken és megvizsgálják, hogy külön védelem alá helyezzék-e a családot.
"A helyi erők felmérik a biztonsági kockázatokat, majd jelentést tesznek a központnak a javasolt intézkedésekről" - nyilatkozott Charles Owino országos rendőrkapitány-helyettes a Daily Nation című lapnak. A kisebb betöréses lopások mindennaposnak számítanak Kenyában. Az országot az év elején, a választások idején erőszakhullám borította el. A rend időközben helyreállt és a legtöbben mostanában az amerikai elnökválasztási hadjáratra figyelnek
. Barack Obama kenyai apától és fehér amerikai anyától született. A kelet-afrikai országban valóságos kultusz övezi személyét. Egy friss közvélemény-kutatás szerint a kenyaiak 89 százaléka neki szurkol, republikánus riválisának pedig csupán 3 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


