Ukrán válság
Mi történik Mariupolban?
Az ukrán hatóságok őrizetbe vettek egy szakadárt, akit kapcsolatba hoznak a Mariupol elleni, sok halálos áldozatot és sérültet szedő szombati támadással.
2015.01.25 15:32MTI
Petro Porosenko elnök vasárnap, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) ülésén elmondta, hogy őrizetbe vettek egy volt rendőrt is, aki a támadást végrehajtó szakadár csoportot irányította. Azt ígérte, hogy a pontos célzásért felelős rakétairányzó és a volt rendőr vallomását hétfőn nyilvánosságra hozzák.
Porosenko közölte, hogy a hét végén 600 szakadár fegyveres, közülük szombaton mintegy száz halt meg a kelet-ukrajnai harcokban. Ezen kívül előző nap az ukrán fegyveres erők hét páncélozott harcjárművet semmisítettek meg, közülük egy részét azoknak a Grad rakétavetőknek, amelyekkel Kijev szerint a rakétákat az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolra kilőtték.
Az elnök beszámolóját kiegészítve, Sztepan Poltorak védelmi miniszter elmondta, hogy Kelet-Ukrajnában egy hét alatt, azaz január 17-24. között összesen "1210 főt veszítettek el a törvénytelen fegyveres alakulatok és az orosz hadsereg", amelynek katonái a Moszkva-barát szakadárok mellett harcolnak.
Ezen felül az ukrán katonák megsemmisítettek 23 harckocsit, 67 katonai járművet, 18 rakéta-sorozatvetőt, 21 tarack ágyút és 23 szállítójárművet.
Andrij Liszenko, a kijevi hadműveleti parancsnokság szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a hozzá beérkezett adatok alapján az elmúlt 24 óra alatt négy ukrán katona esett el és 17 sebesült meg.
Közben vasárnap pontban délben Kijevben egy percre leállt a metróközlekedés. Így emlékeztek meg az ukrán fővárosban a mariupoli áldozatokról.
A legfrissebb jelentések szerint a Mariupol elleni támadásban 30-an vesztették életüket, 93-an sérültek meg, közülük 40-en súlyosan. Az EBESZ megfigyelői helyszíni mérésekkel megállapították, hogy a rakétákat szakadár területről lőtték ki a városra.
Mariupol egyike azoknak a Donyeck megyei településeknek, ahol a lakosság nem támogatta az Ukrajnától való elszakadást, ezért a szakadárok nem tudták ott megvetni a lábukat. Azután, hogy a Mariupoltól nem messze a tengerparton fekvő Novoazovszkot orosz katonai segítséggel megszállták a szakadárok, az ukrán fegyveres erők megerősítették a város védelmét. Mariupol stratégiai jelentőségét az adja, hogy rajta halad át a legrövidebb szárazföldi út az orosz határtól a Moszkva által elcsatolt Krím félszigetig, amelynek nincs szárazföldi határa Oroszországgal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06