1945. január 27-én történt
Az auschwitzi tábor felszabadulásának 70. évfordulójáról emlékezett meg az EP
Auschwitz "a civilizáció legsúlyosabb összeomlása volt az emberi történelem során".
2015.01.13 19:14MTIAz auschwitzi haláltábor felszabadulásának 70. évfordulójáról emlékeztek meg kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
A nácik által 1940-ben a mai Lengyelország területén létesített tábort, ahol egymilliónál is több embert gyilkoltak meg, 1945. január 27-én szovjet csapatok szabadították fel.
Martin Schulz EP-elnök beszédében úgy fogalmazott, hogy Auschwitz "a civilizáció legsúlyosabb összeomlása volt az emberi történelem során".
Az európai zsidók - tette hozzá - még ma is félnek biztonságuk miatt, "amit figyelmeztető jelnek kell látnunk, és ami ellen cselekednünk kell".
A múlt heti párizsi merényletekre, köztük egy zsidó élelmiszerbolt elleni támadásra utalva az EP elnöke hangsúlyozta: "gondoskodni kell arról, hogy a gyűlölet ne terjedhessen tovább."
Nyilatkozatot tett közzé a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja, amelyben a néppárti képviselők megemlékeztek az áldozatokról, családtagjaikról, a túlélőkről és azokról a honfitársainkról, akik "az elnyomás és kockázatok ellenére bátorságról tettek tanúbizonyságot zsidó, cigány és más üldözöttek menekítése révén".
"Az Auschwitzban elhunytak a ma élők és a jövő nemzedékek közös vesztesége. Az auschwitzi tábor az európai történelem kitörölhetetlen része, amely mindig emlékeztetni fog minket erkölcsi felelősségünkre egymás iránt, és hogy megbecsüljük azt a szabadságot és békét, amit ma élvezhetünk" - hangoztatta a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06