Párizsi vérengzés
A magyaroknak kellett megszervezniük Orbán közlekedését Párizsban
A francia külügyminisztérium január 10-ei jegyzékében arra kérte az emlékmeneten részt vevő állam- és kormányfőket, hogy önállóan, "saját módon" jussanak el a megadott gyülekező helyszínre, vagyis egyértelművé tette, hogy nem biztosít protokolljárműveket, így a városi közlekedést is a magyar hatóságoknak kellett megszervezniük.
2015.01.12 19:11MTIA magyar hatóságoknak kellett megszervezniük Orbán Viktor miniszterelnök közlekedését Párizsban, amikor vasárnap részt vett a franciaországi merényletekben elhunyt áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a magyar sajtó egy része a párizsi megemlékezésen részt vevő magyar miniszterelnök utazása kapcsán sajnos ismét kisstílű vagdalkozásba fogott - még mielőtt megismerkedtek volna az alapvető tényekkel".
A francia külügyminisztérium január 10-ei jegyzékében arra kérte az emlékmeneten részt vevő állam- és kormányfőket, hogy önállóan, "saját módon" jussanak el a megadott gyülekező helyszínre, vagyis egyértelművé tette, hogy nem biztosít protokolljárműveket, így a városi közlekedést is a magyar hatóságoknak kellett megszervezniük - írta Havasi Bertalan.
Vasárnap délután hatalmas felvonulást tartottak Párizsban, hogy a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni véres merénylet áldozataira emlékezzenek és jelképezzék a szabadság, a demokrácia melletti, a terrorizmussal szembeni kiállást.
A francia politikusokon - köztük Francois Hollande francia államfőn - kívül több mint negyven külföldi vezető volt ott a menetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06