Párizsi vérengzés
Merkel és Gauck részvételével tartanak demonstrációt Berlinben
Német muzulmán szervezetek kezdeményezésére demonstrációt tartanak kedden Berlinben a terrorizmus ellen, a párizsi vérengzés miatt szervezett megmozduláson részt vesz Angela Merkel kancellár és beszédet mond Joachim Gauck államfő.
2015.01.12 18:52MTIA Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD) által kezdeményezett demonstrációról szóló felhívás szerint ki kell állni "a világra nyitott, toleráns Németország, a szólás- és vallásszabadság mellett". A több más muzulmán szervezet támogatásával szervezett tüntetésen világossá kell tenni, hogy nem lehet terrorcselekményeket elkövetni az iszlám nevében.
A párizsi vérengzés elkövetői "nem a próféta becsületén esett sérelemért álltak bosszút, hanem elárulták a vallásunkat és bemocskolták muzulmán elveinket" - áll a felhívásban.
Az Angela Merkel vezette konzervatívokkal közösen kormányzó szociáldemokraták (SPD) korábban egy másik demonstrációt is kezdeményeztek, amelyet a parlamenti pártok közösen hirdettek volna meg. Sajtóértesülések szerint a konzervatívok nem támogatták a felvetést, és a kormánypártok végül abban állapodtak meg, hogy csatlakoznak a ZMD felhívásához és arra bíztatják híveiket, hogy vegyenek részt a Brandenburgi kapunál tartandó tüntetésen.
A szövetségi elnöki hivatal hétfői tájékoztatása szerint Joachim Gauck rövid beszédet mond majd a rendezvényen. A megmozdulást támogatják a parlamenti (Bundestag) ellenzék pártjai - a Baloldal és a Zöldek -, valamint szakszervezetek és több társadalmi szervezet. A tüntetésen várhatóan a kormány valamennyi tagja részt vesz.
A Bundestagban csütörtökön a párizsi vérengzés áldozatai előtt tisztelgő megemlékezést tartanak. Az ülésen várhatóan felszólal Angela Merkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


