Global Times
Elítélik a terrort, de a sajtószabadság korlátaira is figyelmeztetnek a kínaiak
Az elsősorban nacionalista hangvételű publicisztikáiról ismert napilap - némileg szokatlan módon - a szerkesztőség tagjai nevében állt ki az európaiak mellett.
2015.01.12 11:23MTIA terrorellenes harc megkérdőjelezhetetlen szükségességét hangsúlyozta a Global Times (GT) című angol nyelvű kínai napilap, amely a párizsi felvonulás apropóján hétfői számában együttérzését fejezte ki az európaiakkal. Ugyanakkor a sajtószabadság különböző értelmezésére is felhívta a figyelmet.
Az elsősorban nacionalista hangvételű publicisztikáiról ismert napilap - némileg szokatlan módon - a szerkesztőség tagjai nevében állt ki az európaiak mellett, a terrorizmust elítélve. Úgy vélekedett, hogy a számos európai nemzet vezetőjét is mozgósító hatalmas felvonulás Európa dühét fejezte ki a véres támadásokért és az azok okozta bizonytalanságérzetért.
A lap kiemeli, a Charlie Hebdo című szatirikus lap által közölt egyes karikatúrák ellenzői és a terroristák két különböző tábort alkotnak. Hozzáteszi, hogy az ellenzők a világon vélhetően többen vannak, mint bármely európai ország lakossága.
A nemzetközi közösségnek meg kell védenie a magazin szerkesztőinek jogát személyes biztonságukhoz, de ez nem jelenti azt, hogy egyet is ért a karikatúrákkal - fogalmaz a szerkesztőségi cikk. Mint megjegyzi, nem szabad, hogy a terroristák elleni összefogás ereje a lap által értelmezett abszolút szólásszabadság támogatójává váljon. A sajtószabadság határairól ugyanis megoszlanak a vélemények.
A GT szerint nincs semmi a világon, ami igazolhatna bármilyen terrorcselekményt. Egyúttal figyelmeztet arra, hogy a terrorizmus elleni fellépésnek nem szabad a civilizációk közötti összecsapáshoz vezetnie. Rendkívül fontos, hogy az európaiak visszafogottságot tanúsítsanak, és támogassák a muszlimok többségét - véli a Global Times szerzője. Utal arra is, sajnálatos, hogy a felvonuláson az iszlám világ kevés vezetője vett részt, és hiányzott Barack Obama amerikai elnök is, a "társaival" együtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06