Kínában így megy
Esküvőkön, temetéseken tilos a himnusz
Megtiltották a kínai himnusz lejátszását vagy éneklését esküvőkön, temetéseken, bálokon, üzleti és szórakoztató rendezvényeken.
2014.12.12 17:52MTIA dokumentum célja a himnuszhoz kapcsolódó szabályok egységesítése, annak tudatosítása, hogy a himnusz a nemzeti függetlenségre, a felszabadulásra utal, a virágzó és erős országra, illetve népének jólétére - fogalmaznak.
A nemzeti himnusz lejátszásnak helye van fontos események, ünnepek, nyilvános politikai gyűlések, formális diplomáciai események, illetve jelentős nemzetközi találkozók alkalmával - állapítják meg.
A szabályokat alkotók nem feledkeztek meg a sportrendezvényekről, versenyekről, illetve a zászlófelvonási ünnepségről sem. Említést tesznek olyan alkalmakról is, amelyeknél fontos a nemzeti méltóság kifejezése.
A közlemény megalkotói kifejezik a himnusz népszerűsítésének szükségességét az óvodákban és az iskolákban, s arra is figyelmeztetnek, hogy az ismertetett szabályok betartatásáért a helyi kormányzatok felelősek. A kínai nemzeti himnusz eredeti címe
Az önkéntesek indulója. Szövegét 1934-ben Tien Han írta és a 23 évesen 1935-ben Japánban elhunyt Nie Er zenésítette meg. 1949-ben vált az új Kína himnuszává. 1978 és 1982 között megváltoztatott szöveggel, benne Mao elnök dicsőítésével használták. A parlament határozata értelmében tértek vissza az eredetihez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


