Világvége?
Kína durva fegyverkezésbe kezdett
"Békére számítunk, de semmilyen körülmények között és sosem mondhatunk le törvényes jogaink érvényesítéséről, nem alkudhatunk meg alapvető érdekeink érvényesítését illetően" - mondta a kínai államfő.
2014.12.06 04:30MTIA fegyverrendszerek gyorsított fejlesztését tartja szükségesnek a kínai államfő, aki a központi katonai bizottság elnöke is egyben - jelentette a Hszinhua hivatalos hírügynökség pénteken.
Korszerű technika, fegyverzet nélkül nincs erős, modern hadsereg, amelynek pedig döntő szerepe van a nemzeti szuverenitás megvédésében és a nemzet megújulásában - hangoztatta Hszi Csin-ping a kínai hadsereg kétnapos konferenciáján. Mint mondta, a fegyverrendszereknek képeseknek kell lenniük az informatikai hadviselés körülményei közötti harc sikeres megvívására.
A kínai hadsereg stratégiai lehetőségek birtokában gyors fejlődési szakasz kezdetén áll - jegyezte meg Hszi. Úgy vélte, a változtatások terveinek a nemzetbiztonsági szempontok mellett figyelembe kell venniük a biztonság nemzetközi stratégiai struktúrájának változásait is. Egyben kijelentette, hogy innovatív fegyverrendszerekre van szükség, amelyek egyszerre felelnek meg a mai igényeknek és szüntetik meg a gyenge pontokat.
"Békére számítunk, de semmilyen körülmények között és sosem mondhatunk le törvényes jogaink érvényesítéséről, nem alkudhatunk meg alapvető érdekeink érvényesítését illetően" - mondta ugyancsak a hadsereg vezetői előtt korábban az államelnök. A hadsereg belföldi szerepére vonatkozóan megállapította, hogy egy jól felszerelt hadseregre a katasztrófaelhárítástól a stabilitás és a nemzeti egység fenntartásáig több célból is szükség van.
A 23 milliós kínai haderő lélekszámát tekintve a világ legnagyobbja, s az utóbbi években jelentős fejlesztések színtere. Idei hivatalos költségvetése 12,2 százalékkal haladja meg a tavalyit, több mint 808 milliárd jüan (131,3 milliárd dollár). Az Egyesült Államok után Kína költi a legtöbbet a világon védelmi kiadásokra, bár a kínai katonai költségvetés csak ötöde az amerikainak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06