Vatikán
A pápa új tagokkal bővíti a bíborosok sorát
Ferenc pápa február 14-15-re összehívta a bíborosi testületet, vagyis konzisztóriumot hirdetett meg, amelyen új bíborosokat nevez ki.
2014.12.11 19:07MTIFederico Lombardi szentszéki szóvivő közölte, hogy az egyházfő már február 12-13-ra a Vatikánba várja a bíborosokat. Az első két nap a jelenlegi bíborosi testülettel tanácskozik, majd február 14-15-én újabb tagokkal bővíti a bíborosok sorát. A konzisztóriummal a mindenkori egyházfő a nyolcvan évnél fiatalabb, vagyis egy esetleges pápaválasztáson részt vevő bíborosok testületének összetételét változtatja meg. Ez lesz Ferenc pápa második konzisztóriuma az idén februárban tartott után, amelyen az egyházfő 19, nyolcvan évnél fiatalabb új bíborost "kreált" (a Vatikán ezt a kifejezést használja a bíborosok kinevezésére). Az új bíborosokkal Ferenc pápa növelte a nem európai bíborosok számát.
A konzisztóriumot megelőzően, február 6-8. között a kiskorúak védelmében megalakult vatikáni bizottság ül össze. A papok által elkövetett szexuális visszaéléseket kivizsgáló bizottságot Ferenc pápa tavaly decemberben hozta létre. A Sean O'Malley amerikai bíboros vezette, eddig nyolc tagú testületet az egyházfő februárra további tíz taggal bővíti ki. Február 9-11-én tartja újabb tanácskozását a vatikáni reformokkal megbízott C9-es bizottság is, amely csütörtökön fejezte be háromnapos ülését. Ez volt a kilenc bíborosból álló bizottság hetedik találkozója 2013 októbere óta. A C9-ek - akiknek Pietro Parolin szentszéki államtitkár is a tagja - a pápai tanácsok összevonásáról egyeztettek. A tervek szerint többek között a Laikusok Pápai Tanácsát vonnák össze a Család Pápai Tanácsával - mondta el Lombardi atya. A szóvivő hozzátette: a vatikáni reformok sokakban aggodalmat keltenek, de ez természetes is, hiszen a járt utat az ismeretlenért senki sem hagyja el kétségek nélkül.
Kapcsolódó írások:
- Ölellek benneteket! - Ferenc pápa fiataloknak mondott beszédei könyv alakban
- A modern rabszolgaság megszüntetésére szólít fel a pápa
- Ferenc pápa a római Spanyol-lépcsőnél imádkozott a szeplőtelen fogantatás ünnepén
- Ferenc pápa fontos üzenetet küldött a családoknak
- A pápa rendet rak a svájci gárda soraiban is
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06