Érdemeik szerint
Németországban al-Kaida tagokat ítéltek el
Súlyos szabadságvesztés büntetést szabtak ki csütörtökön az al-Kaida nemzetközi iszalmista terrorszervezet négy tagjára, akiket egy pokolgépes merénylet előkészítése közben fogtak el 2011-ben.
2014.11.13 16:15MTIA düsseldorfi tartományi felsőbíróság kilenc évi szabadságvesztésre ítélte az úgynevezett düsseldorfi sejt vezetőjét, Abdeladim El-Kebirt. A marokkói származású, muzulmán vallású férfi az eddigi legmagasabb rangú al-Kaida tag, akit német bíróság előtt vontak felelősségre - számolt be a WDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság
El-Kebír társait - három Németországban született, bevándorló családból származó, muzulmán vallású fiatalembert - négy és fél és hét év közötti börtönbüntetésre ítélték terrorszervezetben részvétel, illetve terrorszervezet támogatása miatt.
A düsseldorfi sejt pere a német igazságszolgáltatás eddigi legnagyobb szabású eljárása volt az iszlamsta terrorizmussal összefüggésben. A 2012-ben kezdődött perben csaknem 150 tanú tett vallomást, és 22 szakértőt hallgattak meg.
A bíróság bizonyítottnak találta, hogy a sejt az al-Kaida vezetésének utasítására repeszbombákkal végrehajtandó merényletekre készült azzal a céllal, hogy minél nagyobb kárt tegyen az emberéletben és minél nagyobb félelmet keltsen. A terroristák célpontot ugyan még nem jelöltek ki, amikor elfogták őket, de környezettanulmányt folytattak vasútállomásokról és repülőterekről.
Korábbi német sajtóbeszámolók szerint a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) a sejt tevékenységét egyebek között az amerikai Központi Hírszerő Ügynökség (CIA) és a marokkói hírszerzés közreműködésével tárta fel. Hónapokig tartó megfigyelés után 2011 áprilisában csaptak le rájuk, miután a sejt robbanószerkezet összeállításához szükséges anyagok beszerzésébe kezdett. Három tagot az első rajtaütésen elfogtak, a negyediket 2011 decemberében tartóztatták le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06