Újrarajzolódik a Közel-Kelet?
Az al-Kaida átadta kelet-szíriai bázisait az Iszlám Államnak
Az Irakkal határos kelet-szíriai Deir ez-Zór tartomány nagy része az Iszlám Állam irányítása alá került csütörtökön.
2014.07.03 13:35MTI
Forrás: Wikipedia
A londoni székhelyű emigráns szervezet tájékoztatása szerint az an-Nuszra front kivonult el-Majádín és Suhail városokból, miközben a helyi törzsi harcosok hűséget fogadtak a vasárnap kalifátus létrehozását bejelentő és nevét Iszlám Államra (IÁ) változtató Iraki és Levantei Iszlám Államnak (ILIÁ).
A szunnita szélsőségesek június 9-én Irakban is hadjáratot indítottak és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az arab ország északi és nyugati részén.
Kedden Deir ez-Zórban az IÁ fennhatósága alá került el-Bukamál határváros is.
Az OSDH szerint az IÁ jelenleg a szomszédos Libanonnál már ötször nagyobb - mintegy 50 ezer négyzetkilométeres - területet ellenőriz Szíriában. Ez a közel-keleti országnak majdnem az egyharmadát jelenti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


