Halottak napja
Ferenc pápa azokról is megemlékezett, akiket a világ elfelejtett
Azokra, a világ különböző részein élő "kisemberekre" emlékeztetett, akiket "az éhezés és a nyomor nyom agyon, legyilkolják őket, mivel keresztények, vagy életüket áldozzák fel, miközben másokat szolgálnak".
2014.11.02 14:44MTI
Fotó: Wikipédia
Halottak napján tartott beszédében Ferenc pápa vasárnap az elhunytak mellett azokról emlékezett meg, akikről a római katolikus egyházfő szerint senki sem emlékezik meg.
Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott Úrangyala-imádság (Angelus) előtti szavaival a háborúk és az erőszak áldozatairól emlékezett meg.
Azokra, a világ különböző részein élő "kisemberekre" emlékeztetett, akiket "az éhezés és a nyomor nyom agyon, legyilkolják őket, mivel keresztények, vagy életüket áldozzák fel, miközben másokat szolgálnak".
Az egyházfő hangsúlyozta, hogy halottak napján elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, de azokról is meg kell emlékezni, akikre senki sem emlékezik. Ferenc pápa vasárnap késő délután a Szent Péter-bazilika altemplomában az elhunyt pápák sírjainál imádkozik.
Hétfőn misét mutat be a Szent Péter-bazilikában az elmúlt egy évben meghalt bíborosokért és püspökökért. Mindenszentek ünnepén, szombaton az egyházfő szintén a "mindennapok szentjeiről" beszélt, vagyis a szegények tömegeiről, akik háború, éhínség és üldözés elől menekülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


