ENSZ
Obama újra az ebola globális veszélyeit hangsúlyozta
A már több ezer embert megfertőzött Ebola-járvány fenyegetést jelent a regionális és a globális biztonságra.
2014.09.25 19:18MTIBarack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában részt vevő afrikai vezetőkkel megtartott találkozóján emlékeztetett rá, hogy a múlt héten bejelentette: az Egyesült Államok 3 ezer katonát küld az Ebola által leginkább sújtott Nyugat-Afrikába, ahol 17 egészségügyi központot hoznak létre és egészségügyi segélymunkások ezreit fogja kiképezni.
Rámutatott ugyanakkor, hogy ez önmagában nem elegendő és sürgette, hogy Amerika után a világ is kiemelt feladatának tekintse az Ebola elleni küzdelmet, mivel a vírus az amerikai járvány- és megelőzésügyi központ (CDC) egy eheti jelentése szerint akár 1,4 millió ember megfertőzésével is fenyegethet Libéria és Sierra Leone területén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


