Szerdán a járatok 46 százaléka közlekedik
Air France: teljesen megszakadtak a tárgyalások, utcára vonultak a pilóták
A kormány felszólítása ellenére teljesen megszakadtak a tárgyalások az Air France vezetősége és a sztrájkoló pilóták között, akik kedden először utcai tüntetést is szerveztek.
2014.09.23 18:10MTI
freedigitalphotos.net/num_skyman
A munkabeszüntetés kilencedik napján a francia légitársaság járatainak 48 százaléka közlekedik, szerdán a gépek 46 százaléka fog felszállni, annak ellenére, hogy némileg csökkent a sztrájkoló pilóták aránya.
Az Air France elmúlt 15 évének leghosszabb munkabeszüntetése szeptember 15-én kezdődött, azóta átlagosan a járatoknak a fele közlekedik.
A pilóták többségi szakszervezete, az SNPL múlt szombaton meghosszabbította a sztrájkot péntekig, de a vezetőség további hosszabbításra számít, ugyanis azt kéri az utasoktól, hogy szeptember 30-ig, azaz jövő keddig halasszák el az útjaikat vagy pedig díjmentesen cseréljék át a jegyeiket.
Kedden először mintegy 200-300 pilóta utcára is vonult: egyenruhában követelték a nemzetgyűlés előtt a "francia munkahelyek megmentését". Attól tartanak ugyanis, hogy az Air France fapados légitársaságának, a Transaviának a fejlesztésével az európai bázisokhoz átkerülő francia pilótáknak ezentúl külföldi munkaszerződése lesz, amely a hazaiaknál kedvezőtlenebb munkafeltételeket és fizetést biztosít.
A vezetőség hétfőn a fejlesztési terv átmeneti felfüggesztését javasolta, a pilóták ezt azonban nem fogadták el. A teljes visszavonást, s azt követelik, hogy a Transaviánál és az Air France-nál azonos feltételekkel foglalkoztassa az anyavállalat a pilótákat.
Manuel Valls miniszterelnök kedden a sztrájk befejezésére kérte a pilótákat. "Nincs ok erre a sztrájkra, a franciák nem támogatják, veszélyezteti Franciaország imázsát és valódi veszélyt jelent a vállalat számára" hangsúlyozta a kormányfő.
Az állam 16 százalékos tulajdonosa a francia-holland Air France-KLM-nek, amely a német Lufthansa mögött a második legjelentősebb európai légitársaság. A sztrájk a budapesti járatokat is érinti, kedden a három-három járat közül egy érkezőt és két indulót töröltek.
Az Air France szerdai budapesti járatai közül a Budapest Airport honlapján elérhető információk szerint egy induló és ugyancsak egy érkező járatot töröltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


