Sztrájk
Törölték az Air France két induló és három érkező budapesti járatát
Sztrájk miatt törölték az Air France két induló és három érkező járatát a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a párizsi Charles de Gaulle repülőtér között szerdán.
2014.09.16 15:48MTI
freedigitalphotos.net/James Barker
Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a jelenlegi, kedd kora délutáni helyzet szerint szerdán a 15 óra 50-es járat elindul Budapestről.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ez még változhat, ezért fontos az indulás előtti tájékozódás. Közlése szerint kedden egyetlen járat érkezett Párizsból, ez 14 óra 59-kor leszállt Budapesten.
A többi induló és érkező járatot törölték. Az Air France járatainak 60 százalékát a keddi menetrendhez hasonlóan szerdán is törli a francia légitársaság, miután a pilóták nem fogadták el a vezetőség javaslatait és folytatják a tömeges munkabeszüntetést.
Ez van hatással a budapesti forgalomra is. Franciaországban a vidéki repülőterek szinte teljesen kihaltak, az Air France belföldi járatainak ugyanis alig tíz százaléka közlekedik, a nemzetközi közlekedésben valamivel jobb a helyzet.
Káosz azonban sehol nem jelentkezett, a párizsi Roissy és Orly repülőtereken is teljesen nyugodt a helyzet, miután az utasokat előzetesen, SMS-ben vagy e-mailben tájékoztatják a törlésekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


